Mi az átjátszó?


Tulajdonképpen az átjátszó nem egy bonyolult szerkezet. Az átjátszó nem más, mint egy automatikusan vezérelt adó- és egy vevőkészülék, ahol az adó azt sugározza ki az éterbe, amit a vevő azon idő alatt "hall". Kicsit sarkítva és egyszerűsítve: képzeljük el azt, hogy van egy vevőnk az egyik csatornán és van egy nagy teljesíményű adónk egy másik csatornán, és a vevő hangszóróját odatartjuk az adó mikrofonjához. Ezt követően tegyük teljesen automatikussá a dolgot. Bármelyik felhasználó élhet a nagy teljesítmény előnyeivel, akit a vevő meg tud hallani az éterben.


Általánosságban elmondható, hogy az átjátszókat magas helyekre telepítik (hegyek, dombok, antennatornyok, magas épületek teteje), fel vannak szerelve nagy nyereségű antennákkal, kis csillapítású antenna-tápvezetékekkel valamint olyan adóval és vevővel ami bírja a folyamatos, nonstop üzemet és kevésbé érzékeny a környezeti zavarokra - azaz kellően szelektív.


Mi lesz a végeredmény? Azon felhasználók, akik az átjátszón keresztül forgalmaznak...sokkal nagyobb távolságra tudnak "átbeszélni", mint akik csak a két rádió között, közvetlenül forgalmaznak. Így lehetséges egy közönséges kis kézirádió felhasználásával sok-sok kilométerre "elkiabálni", kiváló jeltisztaság és érthetőség mellett.


Az átjátszók megtalálhatóak a rendőrségnél, tűzoltóságnál, mentőknél (ezeket összefoglaló néven általában rendvédelmi szerveknek nevezik), nagyobb állami vállalatoknál vagy kis cégeknél valamint a rádióamatőr berkekben. Az átjátszókat többféleképpen lehet tápfeszültséggel ellátni: a klasszikus módon a közösségi elektromos hálózatból vagy külső akkumulátorról - gondolva az áramkimaradásokra. Nagyon hasznos és energiatakarékos megoldás a napelemek vagy szélkerekek alkalmazása töltő gyanánt, mint másodlagos energiaforrás.


Mi is az a szimplex?


A szimplex nem mást takar, mint a két rádió között történő,. ponttól pontig kommunikáció, átjátszó használata nélkül. A szimplex forgalmazáshoz mind az adó- mind a vevő oldalon ugyanazt a frekvenciát használjuk - hasonlóan a CB rádiókhoz. Pl.: kézirádió-kézirádió vagy mobilrádió-mobilrádió. A professzionális (ipari) rádiók világában ezt sokszor "talk around"-nak vagyis megkerülésnek hívják, mert ilyenkor nem az átjátszón keresztül beszélgetünk, hanem annak kiiktatásával: mellete, megkerülve azt: közvetlenül a másik rádióra.


Léteznek úgynevezett szimplex átjátszók is. Ezek tulajdonképpen ugyanazt a frekvenciát használják adásra és vételre is. A szerkezet fülelő, vételi állásban van egy "X" frekvencián, ha megfelelő jelet érzékel akkor megkezdi a beszélgetés rögzítését. A rögzítés egy előre meghatározott ideig tart, ez legtöbbször 1 perc környékén van megszabva. A felvétel befejezésekor átvált adásra és ugyanazon az "X" frekvencián sugározni kezdi a korábbi beszélgetést. Ezt hétköznapi nyelven "papagáj átjátszó"-nak nevezik. Ez a megoldás kissé problematikus, ugyanis minden egyes alkalommal meg kell hallgatni a saját forgalmazásunkat, miközben nem tudjuk, hogy esetleg egy másik állomás mikor szeretne bekapcsolódni a beszélgetésbe. Noha mindezek ellenére rengeteg előnye is van ezeknek az egyszerű felépítésű átjátszóknak.


Mi is az a duplex?


A duplex üzemmódot legegyszerűbben úgy lehet elképzelni, mint egy telefonbeszélgetést. Egy időben mindenki hallja a másikat és közben beszélni is tud. Vagyius abszolút kétoldalú a kommunikáció egy időben. A gyakorlatban persze ez ritkán van így, a legtöbb készülék csak ún. félduplex üzemmódban működik: azaz egyszerre mindig csak az egyik fél beszél. Azonban az átjátszó tekinthető full-duplex kivitelnek, hiszen egy időben fülel az "X" frekvencián és adja tovább a forgalmazást a másik "Y" frekvencián.


Hogyan épül fel egy átjátszó?


Első ránézésre az átjátszó nagyon bonyolult berendezésnek tűnhet. Tulajdonképpen nem az. Ha elkezdjük szétszedni és részegységenként megvizsgálni, akkor jobban megérthetjük az egyes elemk működését és az egymáshoz való viszonyát. Miből is áll egy átjátszó? Kell hozzá antenna, antennakábel, duplexer, vezérlő elektronika és az adó- / vevőegység.


Az antenna


A legtöbb átjátszó csak egy antennát használ. Az antenna ilyen esetekben egyszerre szolgál adó- és vevőként is, hiszen az átjátszónál üzem közben egyszerre haladnak kifelé a jelek és befelé a szerkezetbe. Általánosságban masszív, strapabíró és nagy teherbírású antennákat használnak olyan magasra telepítve, amennyire a helyzet lehetővé teszi. Ezek a profi antennák nem olcsók, azonban egy szakszerűen felszerelt és katrbantartott példány akár 10-25 évig is gond nélkül elvan, teszi a dolgát.


Az antenna tápvezeték (avagy antennakábel)


A legtöbb átjátszó esetében az antennakábel nem csak egy darab koax vezeték. A profi kábelek inkább egy merevebb, keményebb csőre hasonlítanak mint egy mezei TV antennakábelre. Nagyon merevek, nehéz velük dolgozni és sokba kerülnek. Hát akkor miért használják őket? Hát a kiváló teljesítmény és átviteli képesség miatt! A csillapítás ez esetben sokkal alacsonyabb, mint egy mezei koax esetében - így a kisebb, gyengébb jel is könnyebben jut a vevőbe és ezen elvet követve sokkal nagyobb teljesítmény kerül kisugárzásra az adóból. Alapszabályként elmondható, hogy ha egy jelben csillapítás, veszteség történik, akkor azt semmiképpen nem lehet ugyanolyan formában visszanyerni (a zavaró, csillapító tényező kiiktatása nélkül). Ne felejtsük el, hogy az antennakábel itt sokkal hosszabb, esetenként több tíz métert halad míg eléri az antennát - ellentétben a mobilrádiókra aggatott pár méterrel a kocsiban. Egy profi kis csillapítású kábel ráadásul sokkal időtállóbb, jobb befektetés: hiszen nem kell olyan sűrűn cserélni, javítani és a toronyra felmászkálni.


A duplexer (avagy duplex szűrő)


Ennek az eszköznek kritikusan fontos szerepe van az átjátszó működésében. Röviden: a duplexer nem csinál mást, mint leválasztja a bejövő jelet a kimenőről és fordítva. Bár az átjátszó adó- és vevő frekvenciája eltér, duplexerre mégis szükség van. Miért? Biztosan mindenki tapasztalta már, hogy egy RF zajokkal, zavarokkal teli helyen a rádiójának a vételi készsége nagyon leromlott, mintha érzéketlen lett volna a beérkező jelekre. Ennek a megnevezése érzéketlenség. Egy átjátszó esetében igen kínos helyzet. Az átjátszó ilyen helyeken zavart jelet vesz, lecsökkent jelet vagy éppen érzéketlen lesz a bejövő rádióhullámokra. Rosszabb esetben teljesen süket lesz az átjátszó vevője, hiszen a zavarok miatt nem tudja eldönteni, hogy melyik jellel foglalkozzon. Az eredmény: zavaros vétel vagy a vétel teljes megszűnése. Ebben a példából a zavaró jel egy közeli, másik rádióból érkezik. Namármost képzeljük el azt, ha az adó és vevőfrekvencia nagyon közel van egymáshoz értékben, és közös antennát használunk. Gyakorlatilag az adó teljesen "leülteti" a vevőt. Itt jön be a képbe a duplexer, ami tulajdonképpen meggátolja, hogy a vevő meghallja azt amit az adó lesugároz, szűri a jeleket. A nagyobb szűrési képesség mindig jobb!


A duplexerek nagyon eltérő formában készülnek. Tulajdonképpen ez az eszköz nem más mint egy nagyon keskeny sávú szűrő, ami csak bizonyos jeleket enged át az adó és a vevő oldalon, szigorúan meghatározott, előre beállított frekvenciákon működik. A nagy szűrés miatt minimális jelveszteséggel számolni kell, de ez még mindig a kisebbik rossz, mintha két antennát és dupla antennakábelt kellene használni.


A vevő


A vevő nem csinál mást, mint a neve szerint veszi a beérkező jeleket. A vevő oldalra általában nagy érzékenységű és jó szelektivitású készülékeket szoktak alkalmazni, hiszen csak így biztosítható a gyengébb állomások zavarmentes feljutásra az átjátszóra. Itt jut fontos szerep a CTCSS vagy PL alkalmazásának (erről majd később).


Az adó


A letöbb adóberendezés két fokozatból áll. Az egyik része a modulátor a másik pedig a végerősítő fokozat. A modulátor fokozat állítja elő a kívánt sugárzási frekvenciát és "ráülteti" az audio jelet. A végerősítő fokozat csupán erősíti a gyenge jelet, melyek később kisugárzásra kerülnek. Kétféle adóberendezés létezik: nem folyamatos- és állandó üzemű. Az utóbbi a nyerő választás egy átjátszó esetén.


Az állomás


Az állomás kifejezéssel általában az adót, a vevőt és a vezérlő elektronikát szokták nevezni. Ilyen lehet például egy tűzoltóparancsnokság diszpécseri rádiója. Az átjátszóberendezés egy olyan állomás amit duplex üzemű átjátszásra terveztek.


A vezérlés (avagy vezérlő elektronika)


A vezérlő elektronika nem más, mint az egész egység működtető agya. Ez adja ki az állomás azonosító jelét (távíró vagy beszéd üzemmódban), indítja bizonyos időközönként a berendezést stb-stb. Néhámny berendezés ún. DVR (digitális beszédrögzítő) egységgel is fel van szerelve - közlemények vagy fontos információk tárolásához. A vezérlőegység nem más, mint egy mini számítógép ami az átjátszóhoz lett tervezve és építve, hogy azt irányítsa. Sokféle vezérlő elektronika létezik, remngeteg hasznos funkcióval: DTMF vevőegységgel a telefonvonali kapcsolatokhoz, hang alapú időjelzéssel stb-stb. Minden esetben amikor egy átjátszón forgalmazunk, tulajdonképpen az elektronikán fut keresztül a beszédünk, jelünk. A régi időkben az átjátszó vezérlése nagy, nehéz fém szekrényekben volt - tele relékkel és időzítőkapcsolókkal. Napjainkban ezek már mikroprocesszor-vezérlésű miniatűr egységek.


Az átjátszó használata


Tulajdonképpen az átjátszó használata nem igényel semmilyen komolyabb képzettséget, bárki elsajátíthatja némi gyakorlás után. A magyarországi rádióamatőr átjátszók listája megtalálható a Magyar Rádióamatőr Szövetség avagy a MRASZ honlapján a www.mrasz.hu oldalon. A táblázatokban általában mellékelni szokták a pozitív vagy negatív frekvencia-eltolást és annak mértékét kHz vagy MHz értékben kifejezve.


Mi az a frekvencia-eltoltás?


Az átjátszóknak az egy időben történő adáshoz és vételhez két frekvenciára van szüksége. A 2m-es amatőrsávban az átjátszók vevő- és adó frekvenciái egymástól 600 kHz (0.6 MHz) távolságra vannak. Magyarországi viszonylatban az átjátszó adófrekvenciája 600 kHz-el lentebb van, mint a vevő. Ilyenkor negatív értékű eltolásról beszélünk. Az eltolás mértéke logikusan a már korábban említett 600 kHz. Ha az adófrekvenciát nézzük, akkor az fentebb van: vagyis pozitív eltolásról beszélünk.


A napjainkban forgalmazott réádióamatőr készülékek nagy többsége már előre el van látva olyan menüponttal, ahol beállíthatjuk az eltolás mértékét és irányát. Gyakorlati példával élve: a kiválasztott sáv beállítása után a menüben ki kell választani az eltolás mértékét, pl. a 2m-es sávban a 600 kHz-et és meg kell adni az irányát: lefelé számított, negatív eltolás. Így ha betekergetjük a rádión az átjátszó frekvenciáját és lenyomjuk az átjátszó üzemmódhoz tartozó gombot, akkor a készülék már tudni fogja, hogy mit tegyen: adjon a vevőhöz képest -600 kHz-el. A PTT elengedése után a rádió visszavált vételre, visszaugrik a 600 kHz-el fentebbi értékre.


Miért használnak eltoltást az átjátszók?


Ahhoz, hogy az átjátszót használni lehessen, mindenképpen szükség van az eltérő vételi és adási frekvencia beállítására. Ez tulajdonképpen a duplex üzemmód avagy másnéven a két frekenciás adás egy fajtája. A szakszerű megfogalmazás azonban mégis a félduplex, ahol nem adunk és veszünk egyszerre, két frekvenciát használunk és ezek váltása között a PTT megnyomásával vagy elengedésével lépkedünk.


A legtöbb átjátszóberendezés egy és ugyanazon antennát használja adásra és vételre is. Eltolás nélkül gyakorlatilag az átjátszó saját magát hallaná ugyanazon a frekvencián ahol ad. Ennek nem sok értelme lenne. Még az eltolás esetén is a frekvenciák olyan közel vannak egymáshoz, hogy azok szűrése és elválasztása elengedhetetlen. Ebben segít a korábban már említett duplexer (lásd fentebb).


Mi a vívőjel-indítás, mi a hívóhangos indítás, mi a CTCSS és a PL?


A vívőjel alapú indítás nem más, mint amikor az átjátszó csupán a vívőjelre, a kisugárzott frekvenciára (a vevő ágán) figyel. Amikor a jel eléri az átjátszó vevőjét, akkor a vevő zajzárja kinyit. A vezérlő elektronika érzékeli, hogy hasznos jel érkezett a vevőre és indítja az adót. Vagyis a vett jel átjátszásra, kisugárzásra kerül.


A CTCSS egy a rádiózás világában használt, szabványok által meghatározott jelzési algoritmus, rendszer. Gyakorlatilag ez teszi lehetővé, hogy csak azok az állomásuk indíthassák az átjátszót, akik a kisugárzott frekvenciával együtt kiküldenek az átjátszó vevője felé egy speciális, alacsony frekvenciájú hangjelet a moduláló (pl. beszéd) jellel együtt. A CTCSS rendszer használatával kizárható az, hogy az átjátszó a nemkívánatos jelek vétele esetén (pl. zavar a közelben) elinduljon - ilyen esetben egyszerre figyeli a rádió a kisugárzott frekvencia és a kódjel együttes meglétét. Csak mindkét feltétel teljesülése esetén indul a rendszer. Tehát ha egy átjátszó úgymond "tone" üzemmódot igényel, akkor CTCSS jel kisugárzása szükséges az indításához. A legtöbb átjátszóállomás napjainkban támogatja ezt a fajta védettséget a zavaró jelekkel szemben. A CTCSS rendszer kitalálásakor 32 előre meghatározott jelet kötöttek ki a szabványban, mára ez 37-re nőtt. A legtöbb átjátszó-rendszer a mai napig az alapértelmezett, 32 jelből álló készletet használja - így segítve a régi készülékek kompatibilitását a rendszerrel. Az utólag beszerelhető CTCSS modulok lehetővé teszik, hogy bármilyen készülék képes legyen ilyen fajta kódjel kisugárzására az éterbe - mégha eredetileg ez nem is volt szériatartozék.


A PL avagy Private Line nem más, mint a Motorola cég saját elnevezése a CTCSS rendszerre. A General Electric cég a CG vagyis Channel Guard kifejezést használja ugyanezen funkció megnevezésére. A Call Guard, Quiet Channel vagy Quiet Tone meghatározásokkal is gyakran találkozhatunk a különféle gyártók katalógusaiban.


A régi időkben a CTCSS kódokkal tették úgymond privátabbá az átjátszót. Akkoriban a készülékek még nem voltak gyárilag felszerelve ezzel a funkcióval és a beszerzés/beépítés is nehézkes, költséges volt. Napjainkban a CTCSS inkább védelmi funkciót lát el. Ugyanis sok esetben a zavaró jel megszüntetése túl bonyolult lenne (pl. közelben lévő nagyfeszültségű vezeték vagy üzem), helyette az átjátszó vevője figyelmen kívül hagyja a zavarást és csak akkor indul ha a CTCSS jel meglétét érzékeli a vívőjel "alatt".


Egyes rendszerek az ún Digital Private Line avagy DPL rendszert alkalmaznak, ahol nem egy analóg alacsony frekvenciájú hangjel kerül kiküldésre hanem digitális adatfolyam. Ez nem olyan elterjedt, mint a hagyományos CTCSS, kevés készülékbe (főleg ipari rádiók) építették bele gyárilag.


Mi az ún. fehérzaj?


A fehérzaj nem más mint a sávban keltett zavarok, jelek, kikeveredések összességének egy adott spektruma, ami a vevőegység által demodulálódik és a hangszórón megjelenik. Ha kinyitjuk a rádió zajzárját, és sistergő, szörcsögő zavaros hangokat hallunk, az a fehérzaj. Amikor a rendszer az ún. mezei vívőjel üzemmódban van, akkor ezt a fehérzajt figyeli a rendszer - ugyanis a használható jel (beszéd, adatjel) kisugárzának végén az adás megszűnik, eltűnik és a helyét a vevőben átveszi a fehérzaj. Ennek érzékelésekor a zajzár áamkör zár, a vevő elhallgat, hogy ne halljuk folyamatosan a zavaró sistergést és recsegést. A zajzár az ún. "tone" üzemmódban kettős feladatot lát el: figyeli a fehérzaj megjelenését és a kódjel (pl. CTCSS) eltűnését. Az adások végén, a beszéd befejezésekor hallható rövid reccsenés nem más, mint amikor a zajzár bekapcsol és a másodperc töredéke alatt inaktiválja a vevőt a hangszórót.


Vissza a CIKKEK oldalra